Barátok örökké vagy mégsem?

Nincs igaz barát áldozat nélkül!!:

ÉN:	Szeretlek, becsüllek, akarlak
TE:	Utálsz, lenézel, elítélsz

 ÉN: Nem tudom mit érzel irántam, de szeretném elmondani hogy nagyon szeretlek!

Te: Leszarom helló!

(s azzal a lendülettel a szívem a földre dobtad, a lelkem kitépted, az érzéseket eltörölted, s a könnyeim kicsaltad)

 

Én: Szia!*-*

Te:Helló!-_-

ÉN: Mizu?¤_¤

Te:Semmi-_-

(és itt vége, vissza se kérdezel rám se nézel, át se ölelsz, de még csak rám se köpsz)

 

ÉN: Szeretlek

Te:Ok!

ÉN:Imádlak

Te:OK!

Én:Mért csak azt mondod hogy "ok-ok?"

TE:Mert nem érdekel!

˙(sírfa fordultam el tőled, azt hittem a szívem bele sajdul majd összeszedtem magam visszafordultam a szemedbe néztem és kijelentettem)

Ém: Tudod mit? Itt a szívem tied lehet gyere tépd ki azt vess ennek véget

(az ereim felvágtam összeestem elájultam

Te sirtál még hallottam de késő már megbántam)

 

 

ÉN:Annyira hiányzik

Barátnő:Felejdts el, nem kell neked, lesz más!

Én:De olyan aranyos, lehet hogy elutasít de nem adom fel!

Barátnő:Lesz másik, igérem neked, csak bird ki még ez a kis sulis évet!

ÉN:de nekem kell, most holnap holnapután, örökre!

Barátnő: olyan nincs hogy örökké, olyan van hogy átmeneti!

Én: Nem hiszem (majd belül a szívem megsajdult, az agyam ösztökélt arra hogy hagyam a pi**ba a srácot de a szívem csak húzott húzott és kínzott az emlékekkel,)

Én: én tudom, hogy ő kell nekem!!!!

 

"Én:gondolkozom"

Szeretem, akarom kell nekem, értelmem nincs nélküle, a szívem csücske vágyaim vágya, csak legyen velem végre valahára

"Én:SULIBA"

Annyira átlagos, csúnya béna nem kell hagyjuk már bleee!

 

Barátnőm: Tudom hogy kell neked és szereted.....tudod nem véletlen vagyunk legjobb barátnők, az éjjel képzeld a gondolataidban jártam és láttam ahogy kézenfogva mászkáltál át rajtam :(

 

 

(rövid történet/igaz sztori alapján)

Pénteken:

Én:ott van a buszmegállóban

Barátnőm:Na most beszélek vele

Én:Rendben(majd el sprinteltem a világ másik oldalára....ami azt jelenti hogy az utca túl oldalára)

hosszú várakozás után kb.10 perc:

Barátnőm: Hééé.......(liheget, kapkodott)....majd kiugrik a szívem....azt mondta hogy, nem vagy olyan csúnya, jóféle vagy stb...(pletyizet).... és hétfőn elmondja hogy döntött(azaz szeret-e vagy nem)

Én: Jeeee(a szívem majd kiugrott a helyéről, verdesett mint tarzan dühében)

 

Hétfőn:

Barátnőm: ott van a heverjaival, beszélek vele!

Én: rendben, majd elsprinteltem ismét

 

5 perc mulva:

Én: Na mit mondot

Barátnőm: Rossz hír, azt mondta nem, ő nem áll készen erre

Én: (összetörtem/ még szerencse hogy van egy elbém :) és sok más spanom akik próbálták a fájdalmat enyhíteni)

Kedden:

 

Én: elhatároztam hogy holnap beszélek vele

Barátnőm jeeee.....végre te suna! <333(nagy ölelés)

 

Szerda délután:

 

Én: (Megláttam)

Szia!

Ő: Szia

ÉN: Figyelj, hallom nem tetszem neked, és remélem jól átgondoltad, és nem bánod meg, de tudd ha a véleményed változik és én itt leszek várok rád ha kell életem végéig(alfordulok sírva...majd lassan elindulok....de ekkol)

Ő: Várj.....egy     kicsitÍ(szótagolt)

Én: Igen?(szipogtam)

Ő: Szeretlek! ne haragudj csak ne sírj miattam(majd száját az enyémre nyomta....nyelvét átnyomta az enyémbe és áltam...vártam....most mi lesz? Mit csináljak? Nemtudok semmit)

 

 

Én: (végre összeszedtem magam és elé álltam)

Szeretlek! És nem érdekel hogy nem tetszem neked én küzdök érted!

Ő:(bambul kancsán mereven, akkár egy veréb ha meglátja a vadmacskát)

ok értem

 

ÉN: Na akkor szeretlek

Ő: ok!(koccol és elmegy)

ÉN(szóval semmit nem ért a monológom, minek mondtam neki.....szívemből kívánom legyen boldog....csak hogy nem lesz olyan egyszerű...mert meghóditom.....fogadjunk!!!!)

 

Én:(elmondtam hogy szeretem)

Ő:(leszart)

ÉN:(másnap leugrottam a 20.emeletről és meghaltam)

Ő: Nem nem nem...miért? Pedig szerettem, nem hiszem el(sirt, nem birta feldolgozni és ő is meghalt)

 

Majd fennt a menyben találkoztunk.......de ekkor isten azt mondta:

-Választanotok kell...egyikőtök visszamehet az élők közé

Ö:Te mész! Szeretlek és vár a családod, barátnőd

ÉN:nem megyek nélküled sehova(ekkor lenéztem és meglátttam a barátnőm sírva...és láttam hogy leakar ugrani ő is..olvastam a fejében....ekkorb ármennyire is fáj megkellet hozmnom a legnehezebb döntést...vagy fent maradok a szerelmemmell...vagy visszamegyek megmenteni a barátnőm és soha többé nem látom.....végül a barátnőm mellett döntöttem......visszatértem az élőkhöz....éltem....de nem ugy mint az előt...már fájt minden....gyötört az emlék.....és  csak tátogni birtam...nem sokkal később az elmegyógyintézet falai közt voltam...nem ismertem meg senkit.....csak néztem ki a fejemből...egyedül a barátnőm állt mellettem.....vagy......várjunk csak...ez nem ő...hanem...*-*)

ÉN: Istenem.....halucinálok....te...mi....de meghaltál...

Ő: beverted a fejed elájultál nagyon aggódtam jól vagy(és megcsókolta a homlokom) többet ilyet ne csinálj...szeretlek vigyázok rád

ÉN: (annyira szeretem....de ha tényleg ennyire szerettem volna vajon tényleg a barátnőm választottam volna? örök kérdés marad....de lényeg hogy itt vannekem mindenki....és boldog vagyok örökké)